Mi az a kilenc gondolat, ami megakadályozza a sikered

Mi az a 9 gondolat, ami a legtöbb ember sikerét megakadályozza? Talán egyik-másik neked is eszedbe jutott már. Fuss végig a levélen, és ellenőrizd, hogy ne maradjanak benned kérdések!

Nincs erre időm, csak ha a gyerekem, és családom elől veszem el

Így van! De mi az alternatíva? Letelik a gyes, és ha a család feje nem keres elég jól, a feleségnek is el kell mennie, dolgozni. Reggel vonszolja magával a félig még alvó gyerekét az óvodába, iskolába, és rohan, hogy el ne késsen. Nekem ilyenkor mindig a szponzorunk, Judit jut eszembe. Ő is a gyerekeitől, meg a saját alvásidejéből vette el azokat az órákat, amíg az üzletével foglalkozott. De azóta is kamatostól adja vissza a gyerekeinek. Teljesen mindegy, hogy mikor milyen iskolai program van, vagy milyen különórára kell nekik menni, Judit ott tud lenni velük. Nem kell semmit egyeztetni, semmilyen morózus főnökkel. Mivel miután ő a gyes idejét okosan kihasználta, utána már nem kellett visszamennie a korábbi munkahelyére.

Fogalmam sincs, mit kell pontosan csinálni, és hogy az nekem menne-e

Igen, igazad van, még nem mutattuk be, hogy egészen pontosan mit is csinálunk ebben a mi „empatikus hálózatépítési módszerünkben”. A helyzet azonban az, hogy nincsen semmiféle előírás, vagy egyetlen működő módszer. Egy a lényeg: a Föld lakosságából, ami elég sok ember, meg kell találni azokat, akik ganodermás termékeket akarnak fogyasztani. Ennek sok oka lehet. A legtöbben egészségi okból, esetleg betegségmegelőzési célzattal fogyasztják a termékeinket. De vannak olyanok is, akiket főleg az üzlet érdekel.

Igazából lényegtelen, hogy milyen módszerrel találjuk meg őket. Mi szeretjük az online módszert, mert ebben senkit nem kell hívogatni, meg bemutatót tartani. Nem kell senkinek az „agyára menni”. De van egy csomó jól működő módszer. Amit mi – és mellesleg az összes MLM legenda is – fontosnak tart, hogy értéket adjunk. Segíteni akarjunk azoknak, akikkel kapcsolatba kerülünk. Nem mi, és a mi céljaink a fontosak, hanem a tiéd. Ugyanis ebben az üzletben a mi céljaink automatikusan megvalósulnak, ha segítünk neked, hogy megvalósítsd a tiédet. Hihetetlen, de igaz!

Tehát azt tudjuk ígérni neked is, hogy ha velünk tartasz, tudsz találni egy olyan módszert, ami neked komfortos, és felvállalható arra, hogy megtaláld a saját fogyasztóidat. De ezt munka nélkül senki nem fogja tudni eredményesen csinálni. Meggyőződésem, hogy aki olyat állít neked, hogy munka nélkül sikeres hálózatépítő lehetsz bármelyik cégnél is, az nem más, mint csúsztatás.

A Föld népessége

Nekem nincs sok ismerősöm, nem lehetek sikeres egy ilyen üzletben.

Ismered azt a mondást, hogy: Beszélgetve lehet pénzt keresni? Az emberi faj sikerének a titka, hogy mindig együttműködtünk egymással. Beszélgettünk, ismerkedtünk, és segítettünk egymásnak. Tudod, az a tapasztalat, hogy a legsikeresebb hálózatépítők nem a saját ismerőseikből építettek nagy fogyasztói hálózatot. Úgy is mondhatnám, hogy sok embert érdekel a ganodermás kávé, és az üzleti lehetőség, csak ők MÉG nem az ismerőseink. A mi hálózatunknak legalább a 95%-át nem ismertük korábban. Sőt egy nagy részét még most sem ismerjük, csak esetleg azt, aki őket megtalálta, és csatlakoztatta.

%

A hálózatunk tagjainak 95%-át nem ismertük korábban

Tegyél egy próbát! Holnap reggeltől figyeld meg az embereket körülötted! Hányan kávéznak? Hánynak magas a vérnyomása, magas a cukra, vagy hányan allergiásak valamilyen élelmiszerre? Nekik mindnek tudnál segíteni a ganodermával. Hánynak ekcémás a bőre, hánynak rossz az emésztése, hánynak van krónikus panasza? (Fejfájás, fáradékonyság, vérszegénység, stb.) Vagy hányan vannak, akiknek nincsenek ilyen panaszai, de a szüleinek, vagy egy barátjának már igen?

Én nem mondom, hogy mindegyik két kézzel fog kapni a ganodermás termékek után, nem. De a lehetőség a számára is ott van. Ha nem rontasz ajtóstól a házba, és nem akarod a torkán lenyomni a termékeinket, hanem empatikusan, és türelmesen megmutatod neki, hogy igenis segíteni akarsz, sokan lesznek, akik elfogadják majd a segítségedet. És tudod, a számunkra az a legszívmelengetőbb érzés, amikor az emberek lelkendezve mesélik, hogy elmúltak, vagy csökkentek az évek óta fennálló panaszaik.

Nem tudom, hogy a termék valóban jó-e

Ha már a minőségnél tartunk, a félelmed jogos. Az internet tele van csalókkal. Szerintem két lehetőséged van. Vagy elhiszed nekünk, hogy a DXN termékei tényleg a Rolls Royce-ot, Rolex-et, vagy a Swarowsky-t képviselik a saját kategóriájában, vagy rászánod az időt, és leellenőrzöd. Meghallgatsz kutatókat, orvosokat, és terapeutákat a tapasztalataikról, megnézel néhány terméktapasztalatos videót azokkal, akik vállalták, hogy belemondják a kamerába a saját élményeiket. Ezt nem könnyű felvállalni, mert az ember nem szívesen beszél a betegségeiről, panaszairól, még akkor sem, ha azok már elmúltak. És azt sosem felejtsd el, hogy hivatalosan TILOS táplálék kiegészítőnek gyógyhatást tulajdonítani. Tehát az, amit a neten találsz, az az igazságnak csak egy töredéke, a jéghegy csúcsa.

De végülis elég, ha arról meggyőződsz, hogy a ganoderma, és más gyógygombák nem károsak, és utána magadon próbálod ki a hatásukat. Úgyis csak az számít, nem? Mondhat bárki bármit, a saját tapasztalat a legmeggyőzőbb. Ezért szerintem tegyél próbát, mielőtt döntesz! Vegyél egy doboz kávét, vagy teát, próbáld ki a szappant, és tapasztald meg, hogy milyen selymes a bőröd tőle! Vagy vegyél egy doboz oroszlánsörény gomba tablettát, és teszteld le, hogy hogyan hat az emlékezetedre, vagy az emésztésedre. Ha fontos neked a jó erőnlét, próbáld ki, hogy a cordyceps kapszula milyen energiabomba! Nyugodtan megteheted, a termékeinket bárki megengedheti magának. Mivel nem tudom, hogy melyik országban élsz, fordulj hozzánk, hogy megtudd, hogy ott hogyan tudsz néhány próbát vásárolni magadnak.

Olyan üzletet keresek, ahol gyorsan, kis kockázattal, sok pénzt lehet keresni.

Bocsi, de olyan üzlet nincs! Ebből a három opcióból mindig csak kettőt választhatsz, soha nem mind a hármat! Gyorsan, kis kockázattal csak kevés pénzt lehet keresni. Ha gyorsan, sokat akarsz felmarkolni, az soha nem kockázatmentes. És végül, ha sok pénzt akarsz kockázatmentesen, az soha nem megy gyorsan. Egyébként ez az utóbbi a legjellemzőbb a DXN-re. Biztos pénz, nincs semmi kockázat, de eltart egy darabig, mire komolyabb bevételt szerezhetsz belőle. Ha a nagy durranást keresed, akkor nem a DXN a te céged. De vigyázz, mert a nagy durranások sokszor csak nagyot szólnak, és csak a légüres tér marad utánuk. Meg a sok károsult ember.

Miért cseréljem le a kávémat erre, mikor ez drágább? És hogyan vegyem rá erre az embereket, mikor ők is tudnak számolni?

Hát mi senkit nem akarunk rávenni semmire, neked sem ajánljuk. Mi is ismerünk sok olyan embert, aki mindig mindenből a legolcsóbbat veszi meg. Egy technikai dolog esetében ebben nincs is semmi veszély. De annak, hogy egy élelmiszer, vagy táplálék kiegészítő olcsó, annak mindig oka, és veszélye van. De most ne vegyük figyelembe azt, hogy a ganodermás kávé nem csak kávé, hanem táplálék kiegészítő is. És azzal se törődjünk, hogy óriási a különbség egy biotechnológiával termesztett, és kézzel szedett kávé, és a nagyüzemi termesztésű társa között. Nézzük most csak az árat. Ha egy csésze árát hasonlítjuk össze, akkor valóban drágább a mi ganodermás kávénk. A különbség abban van, hogy mi jutalékot kapunk érte, ha új fogyasztókat szerzünk. A DXN az általuk vásárolt termékek árának egy részét visszaosztja nekünk. Ezért mi már legalább 4 éve ingyen jutunk hozzá a termékekhez. Nem csak a kávéhoz, a kapszulákhoz, és a kozmetikumokhoz is. Annak a kávénak a gyártója, amit a boltban veszel, soha nem fogja neked ingyen adni a kávéját, bármennyi ideje is fogyasztod, és esetleg másoknak ajánlod. Tehát hosszútávon a mi kávénk verhetetlen árban is.

Találtam ganodermás termékeket a bio boltban is. Akkor miért vegyem a DXN termékeit?

Teljesen igazad van, manapság szinte havonta alapul egy ganodermás kávés cég, hiszen a jó dolgokat mindig lemásolják. Viszont a ganodermának van néhány nem köztudott tulajdonsága, amit az átlag felhasználó nem tud. A legjobb, ha megnézed a filmet, úgy legalább nem csapnak be.

Én nem vagyok olyan, nem menne ez nekem

Ismered a mondást, hogy ha azt hiszed, hogy meg tudod csinálni, vagy ha azt hiszed, hogy nem, mindkét esetben igazad van?

A saját magunkról alkotott kép hihetetlenül meghatározza a sorsunkat. Van olyan barátunk, aki meg van róla győződve, hogy ő nem tud jól értékesíteni semmit. Mondja ezt úgy, hogy amikor egy cipőboltban elkezdett eladóként dolgozni, megduplázódott a forgalom. Ez is azt bizonyítja, hogy a saját gondolataink rabjai vagyunk, ha nem változtatunk a gondolkodásmódunkon, nem fog változni az életünk. Szóval bármit is jelent neked az, hogy „olyan”, amíg nem teszel egy próbát, addig ne beszéld be magadnak, hogy valamire nem vagy alkalmas.

Azt hallottam, hogy az MLM agymosás. Nem akarom, hogy befolyásoljanak!

Én azt gondolom, hogy te attól félsz, hogy valami nagyon rafinált technikával, küszöb alatt rávesznek valamire, amit nem akarsz. Vagy attól, hogy hasonlóan egy szektához, vagy egy katonai szervezethez, valami parancsuralmi rendszernek leszel a tagja.

Egy fontos dolgot kell tudnod: egy MLM hálózatban önkéntesek dolgoznak együtt, senki nem a főnöke senkinek. A struktúrában feletted lévő embernek, vagy bárki másnak, nincs joga parancsolgatni neked. Nincs egy kötelező jellegű módszer sem, amitől nem térhetsz el. Teljesen szabad kezet kapsz, úgy keresel új fogyasztókat a cégnek, mert természetesen ez a cél, ahogy akarsz. Vannak mások által kicsiszolt technikák, amiket kipróbálhatsz, ha akarsz. De saját utat is választhatsz. Mivel senkinek semmilyen eszköz nincs a kezében, hogy bármire rákényszerítsen, szerintem ez a félelem alaptalan. De ha attól tartasz, hogy a gondolkodásod meg fog változni, ha ebbe az üzletbe belevágsz, az reális „veszély”. Olyan ez, mint egy iskola. Ha valamilyen képzés folyik valahol, ha tanulsz valamit, akkor az óhatatlanul megváltoztathatja a személyiségedet – de előnyére.

Van még valami, amit meg kellene beszélnünk? Keress meg minket, és oszlassuk el együtt a ködöt, ami nem engedi, hogy tisztán láss.

A DXN marketingtervének jellegzetességei

  • Nincs benne kényszer. Nem kötelező vásárolni, nem kötelező a termékeket tovább ajánlani. Te döntöd el, hogy mennyit teszel a sikeredért. Természetesen, aki többet dolgozik benne, az jobban halad, és jobban keres.
  • Az elvégzett munkád nem vész el. Egy elért üzleti szintet, vagy százalékot soha nem veszítesz el. Még akkor sem, ha bármilyen okból esetleg hónapokig nem csináltál ebben az üzletben semmit.
  • Az egész világon ugyanazzal a százalékkal számolják ki a jutalékodat, nem kell országonként minősülni. A DXN egy globális üzlet, bárhonnan csatlakoztathatsz új fogyasztókat.

A DXN tagság talán az egyetlen dolog a világon, amivel csak jogokat kapsz, kötelezettségek nélkül.

Megvan benned a bátorság, hogy kipróbáld magad? 🙂

Ez az "igen", nem olyan, mint ez a másik! 🙂

Nem taszíthat sem anyagi végromlásba, de egyetlen "igen" nem elég ahhoz sem, hogy anyagilag független legyél. Ahhoz több apró, de jó döntés kell. A boldogságod, és a boldogulásod a döntéseid függvénye. Ha jó döntéseket hozol, boldog leszel, ha rossz döntéseket, akkor boldogtalan. Csak kétféleképpen dönthetsz. Igen, vagy nem.

A "majd később eldöntöm" egy nemleges döntés.

Ami biztos, ha úgy döntesz, "nem":

  1. nem részesülsz az európai kávépiac forgalmából
  2. nem derülhet ki, hogy jó vagy ebben a szakmában
  3. nem lehet még véletlenül sem szerencséd, mert a szerencse csak azzal táncol, aki már a táncparketten van
  4. nem lesz a kezedben egy eszköz, amivel jó sok ismerősödön tudnál segíteni.
  5. soha nem tapasztalod meg a ganoderma hatását, bekerülsz a magyar egészségügy segítő kezei közé. Brrr...

Mondj nemet, és sosem tudod meg, mi lett volna ha!

Ami biztos, ha úgy döntesz, "igen":

  1. nem veszítesz pénzt.
  2. tapasztalt és sikeres tanácsadókat kapsz, akik a vállalkozásod sikerén dolgoznak. Vagy megfogadod a tanácsukat, vagy nem.
  3. nem fog senki "cseszegetni", hogy építsd már a saját üzleted.
  4. megtapasztalhatod a ganoderma jótékony hatását. Eddig senki nem volt, aki ne vett volna észre a szervezetén valami pozitív hatást.

Mondj igent, és adj egy esélyt magadnak!

Ne csatlakozz hozzánk!

  • Ha tovább akarsz keresgélni.
  • Ha nem elég szenzációs neked egy simán korrekt ajánlat
  • Ha abban bízol, hogy a dolgok maguktól megjavulnak.
  • Ha semmit nem hittél el abból, amit eddig mondtunk.
  • Ha az üzlet ugyan tetszik, csak mi nem vagyunk szimpatikusak.

Akkor csak keress tovább! Szívből kívánjuk, hogy minden legyen úgy, ahogy szeretnéd.

Csatlakozz hozzánk!

  • Ha úgy érzed, hogy ezt kerested.
  • Ha számodra elég, ha az ajánlat korrekt, és megbízható.
  • Ha a saját kezedbe akarod venni a sorsod.
  • Ha hiszel nekünk, hogy igazat mondunk.
  • Ha tetszik az üzlet is, és mi is szimpatikusak vagyunk.

Akkor ne keresgélj tovább! Minél előbb kezdjük a közös munkát, annál előbb leszünk együtt sikeresek.

Mi történik a csatlakozásod után?

Mi történik a csatlakozásod után?

  1. Felvesszük veled a kapcsolatot
  2. Eldöntöd, hogy honnan, és hogyan kívánsz csatlakozni. (Különböző országokban különböző feltételek, és lehetőségek vannak.)
  3. Amint megkaptad a tagsági számodat, hozzáadunk a titkos, és zárt Facebook csoportunkhoz, ahol megosztjuk a hasznos információkat.
  4. Megkapod a cselekvési tervet, ami tartalmazza azokat a lépéseket, és azokat a tananyagokat, amiket tudnod kell. Ezzel a dokumentummal te is azonnal tudsz szponzorálni új munkatársakat, anélkül, hogy túl sokat tudnál még erről.
  5. Megbeszéljük, hogy milyen konkrét segítséget vársz tőlünk, milyen oktatásra van még szükséged, hogyan akarsz elindulni.
  6. Meghívunk a heti rendszerességgel megtartott online beszélgetésünkre, ahol konzultálni, terméktapasztalatokat megosztani, ötletelni, és beszélgetni szoktunk.

Kapcsolat felvétel

Ha még ez az ajánlat sem elég jó, akkor

nem az ajánlatban van a hiba.

Vagy az ajánlattevőben, vagyis mi nem vagyunk neked szimpatikusak, vagy te nem akarsz belevágni semmibe, csak a saját lelkiismereted megnyugtatására keresgélsz. Csak be akarod bizonyítani magadnak, vagy valaki másnak, hogy manapság nincs semmilyen jó lehetőség. Bármelyikről van is szó, mi nem tudunk benne segíteni.

Lemaradtál az előzőről?

Ha van rá most időd, és kíváncsi is vagy, akkor kattints a linkre!

Miért állítjuk, hogy biztosan nyerhetsz?

Szeretnéd most rögtön elolvasni a folytatást?

Ha van rá most időd, és kíváncsi is vagy, akkor kattints a linkre!

Te ismered ezeket a módszereket?

Nem kedvelem az MLM-et. Eddig sok rosszat hallottam róla.
Ahogy fentebb írta Csilla, neki sem voltak vele jó tapasztalatai. És amióta benne vagyunk, nekünk is mesélnek “rémtörténeteket” más hálózatokról, akik már voltak bennük. Szerencsére nekünk az a tapasztalatunk, hogy a DXN a végletekig becsületes.Ahogy megismertük, a mi véleményünk is megváltozott, és sok olyan embert ismerünk, akiknek szintén.

De győzködni nem akarunk senkit, mert szakkönyvekből tudjuk, hogy teljesen felesleges. Mindenki azt hisz el, amit akar. És mi sem akarunk bárkivel együtt dolgozni. Ha úgy érzed, hogy téged mi itt be akarunk “hálózni”, és már eleget tudsz ahhoz, hogy helyesen dönts, akkor hozd meg a döntésed!

Még sosem hallottam a ganodermáról. Ez nem valami humbug?
A kínai gyógyászatban több ezer éve ismerik, és annyira nagy becsben tartják, hogy a kínai neve, a ling zhi, azt jelenti: a gyógynövények királya. De itt Európában is ismerték, amíg a középkori boszorkányüldözések ki nem irtották azokat, akik ismerték a gyógyfüvek, és gyógygombák titkait. Ez nem valami új csodaszer. Egyre több hagyományos orvos, és természetgyógyász is használja, és nagy becsben tartja. A saját tapasztalataim alapján melegen ajánlom én is.

Mit mondanak mások?

Olyan lehetőséget kerestem, amiben kifejezhetem önmagam, ami által tanulhatok, megismerhetek új dolgokat, és esetleg még anyagi bevételem is származik belőle.

Tímea

Tímea

Thessaloniki, Görögország

21 éve készségfejlesztéssel foglalkozom és lassan 15 éve a saját tréningcégem a Tréning Centrum Magyarország vezetőjeként járom az országot. Most sokan kérdezhetitek, hogy mi az oka a váltásnak? Nincs váltás, maradok tréner és mellette elkezdem ezt az üzletet is. Mert szabad akarok lenni én is, és mert ezt a céget, és ezt a termékcsaládot olyannak találom, amihez örömmel adom a nevem.

Tamás

Tamás

Budapest, Magyarország

Hiszünk abban, hogy jó helyen vagyunk, és ha arra kérnél bennünket, hogy egy mondatban foglaljuk össze az üzenetünket, akkor azt mondanánk, hogy: Van más élet!

Laura és Norbert

Laura és Norbert

Budapest, Magyarország

Szeretem, hogy nincs kötöttség, a saját tempómban haladok, kényelmesen, otthonról dolgozhatok, és óriási a benne rejlő lehetőség..

Éva

Éva

Várpalota, Magyarország

Annyira jó, hogy kaptuk ezt a lehetőséget. Sokat szenvedtem korábban a munkahelyemen az irodában ülve egész nap és vágytam valami rugalmasabb időbeosztásban végezhető, értékes tevékenységre.

Ildikó

Ildikó

Budapest, Magyarország

Harminc évvel ezelőtt azt gondoltam hogy elérem rengeteg munkával hogy nyugodt életet tudok biztosítani a családomnak és magamnak. Mára már kiderült hogy ez a hagyományos formában és keretek között lehetetlen. Akkor talált rám ez az üzlet amikor egészségileg és mentálisan is elég mélyen voltam... Most azt gondolom hogy ez életem legjobb döntései közé tartozik. Ez egy varázslatos üzlet ami megváltoztathatja a gondolkodásod és az egész életed.

Lajos

Lajos

Püspökladány, Magyarország

We are using Google Analytics

Please confirm, if you accept our Google Analytics tracking. You can also decline the tracking, so you can continue to visit our website without any data sent to Google Analytics.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás